..vagyok !

tegnap bazinagy öngólt sikerült lőnöm, a magánéletemben...Vagy nem is,csak eldobtam az adu kártyát, mielöt kiderült volna, hogy adu...De a sors adott még egy lehetőséget, hogy megoldjam a ezt az érzelmi helyzetet...A semélyes kontaktus többet ér az MSN-nél, asszem...

Annyira nehéz az ősökkel, mert annyira önfejűek...A mai program az lett volna, hogy leszedem a függönyöket mosásra. ehhez arrébb kell rakni egy régi komódot, aminek ingatag a lába, várjunk csak, a komódnak nincs is lába, szóval akkor valami bárszekrényt... De ekkor kezdődtek a gondok:

a.) engedem a nagyit emelgetni, mert egyedül nem hagyja, hogy felemeljem, mert kitörik a lába. És a maminak NEM szabad emelgetnie, mert már járni is alig tud, és mindene fáj szinte...

b.) szembeszállok a szokásaival és nem hagyom az ötleteit érvényesülni...és megcsinálom a feladatot egyedül..

és akkor itt jön a várható fordulat, hogy én semmire sem vagyok képes, csak ellenkezni, meg, hogy ne magyarázzak semmit meg, meg őt nem érdekli semmi, meg mindig is így csinálta...(jah múlt évben is ez a cirkusz volt, és akkor hagytam) Most felfeküdt , és én ezalatt arréb csúsztattam a vacak szekrényt... Aztán ezért is kaptam a fejemre...Most már jobban vagyunk, de még mindig nem bírja felfogni, hogy nem lehet neki ilyen munkát végezni...

A függönyözésből semmi nem lett, de remélem hogy valamikor befejezzük...normálisan...De már én sem bírtam tovább...