Este rosszul aludtam. Pontosabban nem tudtam elaludni. Megint a szokásos ördögi kőr szindróma. Minden erőmmel azon vagyok, hogy az egyetlen személyt, aki boldoggá tud tenni boldoggá tegyem. Feláldozom az időm, pénzem, barátaim, elveim, szabályokat lépek át, és még a saját érzéseimet is semmibe veszem, mert nagyon szeretem. A kőr végére mindenem az asztalon, és nem tudom emelni hova a tétet. Ezek után gondolkozok el azon, hogy a dolog mennyit ér meg nekem. Mert ami eddig mosoly volt, az nekem most fájdalom. Remélem, hogy hamar vége lesz ennek a státusznak, mert ezt nem bírom ki. Csak egy cseppnyi nyugalmat várok, boldogságot, békét. Miért nagy kérés ez ? 

A napom legjobb pillanata, mikor nyertem egy 33grammos Sport Szelettel egy 25grammos másikat :( Na jó nem :) De már magamban is csalódok. Utólag átértékeltem pár dolgot a múltamból. És a végére már totálisan elvesztettem a fejemet. Túl sok a probléma, és kell, hogy valami vagy valaki kiszakítson belőle :/ De ennek is az a problémája, hogy mindennek és mindenkinek megvan a maga problémája, így az én problémám mindennek és mindenkinek még több problémát jelentene. És a problémák ivartalanul szaporodnak :D Szóval csalódtam magamban... Az egyik legnagyobb kincsem, az önbecsülésemet ( nem bizti, hogy ez a helyes szó rá, ez egy furi érzés) sikerült aláásnom. Be kéne keményítenem az élettel szemben, és vissza kéne menni a nyeregbe... Mert igenis, milyen igazság, hogy az erősebb kutya baszik ! A természet rendje, hogy van szelektáció, és a férges alma leesik a fáról, a gyenge elbukik, hogy a helyén az erősebb virágot teremjen. Ha akarjuk, ha nem, ennek a bürokratikus re-konzervativizmusnak mi is a részei vagyunk, és aki ezt nem veszi észre, az sok pofont kap az élettől. Egyedül érzem magam, pedig fizikailag van családom, van szerető barátnőm, vannak barátaim. A milliónyi plecsni, szám, oklevél és ezer szó ellenére olyan érzésem van, mintha az eddigi dolgaim egy megfontolatlan véletlen eredményei. Ki vagyok, mert én mindenkinek mindennél többet próbálok nyújtani, és valaki nyíltan, valaki sunyin, valaki diszkréten, valaki meg véletlen, valaki meg észre sem veszi, de odabök nekem. És ez a csalódás. Utálom a rózsaszín önsajnálgatós picsákat, akik táskahalmazok között a plázák padjain szürcsölik a lájt kólát. Én nem akarok ilyen lenni, de ki kell adnom magamból. Vannak álmaim, vágyaim, melyek akkor lesznek kifejletté, ha erőltetés, pitizés nélkül teljesülnek. De már érzem a változást, hogy elkorcsosultam, hogy nem merek álmodni, mert ha nem jön össze, akkor az fáj. Látom azt, hogy lassan úgy ugrálok, ahogy mások akarják. Azt mondták alagút, de csak egy bazi mély gödör, aminek a kijárata még magasabban van :/

Vicces, hogy a családi ünnepek forgatókönyve mindig ugyanolyan. Igazából nem is ünnep, hanem vitafórum :/ Na meg családi ? A frászt... Olyan ez most nekem, mintha egy présgépbe kerültem volna, de onnan is nyomnak, ahonnan fizikai képtelenség lenne :( Egyszóval elegem van az egészből, de nem tudom, hogy miért bírom, és hogy meddig... Mert nagyon rossz érzés... És 6 év kihagyás után Húsvétkor nem kapok piros, normál tojást. Ez most nem hallatszik durván, de nekem picit nagy csalódás... Milyen a Húsvét piros tojás nélkül ??? Na mindegy... Az a lényeg, hogy semmi nem olyan ami tűrhető lenne :/ 

Remélem tetszik és igaz !  

Volt egy barátom

Elvette tőlem a sors

Szívemben örök üres folt

Tátong kegyetlenül fájón

Nagy ember volt

Tanította nekem az életet

Kapott ő is eleget

Mára nincs sehol

Elment és itt hagyott

A ház összeomlott

A romok közt én bomlok

De még nem vagyok halott !