Mindig az van, hogy az segít másokon, aki a leglehetetlenebb helyzetben van. Valahogy velem is ez van manapság :D De már megszoktam... És büszke vagyok, hogy vannak nézeteim, gondolataim, szabályaim. Ha ezekkel sikert érek el, akkor az az én érdemem, de ezekkel együtt vállalom a bukást is. És mondhatom jó nekem. Tegnap főleg olyan emberekkel találkoztam, akik hozzám képest le voltak csúszva, bár évek számában nem.

Vegyük példának jeléül Tomit. Tomi 25 körül lehet, nincs érettségije, középiskolás éveit az élvezetek függésében töltötte. Nincs tudása, választékos beszédre képtelen. Helyét a világban úgy foglalja el, hogy embertársát földbe döngöli vagy verbális vagy fizikai úton. Viszont racionálisan gondolkodik, és ha felraknánk rá egy öltönyt az emberek 80% ügyvédnek vagy brókernek nézné.

Másik ilyen kritikus pontja a társadalmunknak, egy középkorú nő. Este 21:43 körül a Blahán odajött hozzám, és mondta hogy milyen szép vagyok. Ilyenkor az ember 2 dologra tud gondolni:

a.) vagy prostituált, vagy valami rosszban sántikál

b.) elhalt a biológiai énje, és kb 20 évvel fiatalabb fiúkra jön tűzbe

Miután megvolt a tippetek, úgy elárulom a megoldást. A nő pénzt szeretett volna kérni tőlem (ő már a 3. volt aznap), de nagyon megörült, hogy én végre szóba álok vele. És ilyenkor szokták az Isten áldását kérni rám. Csak ilyenkor azt nem tudja az ember, hogy igazából, tiszta szívvel mondják neki, vagy pedig csak úgy mert ezt szokta meg :(