Nagy könyvekkel harcolok
Kék tintájú lándzsával
Hű szolgám a füzet
Harcnak tere asztal
Mesterem La mancha
Neve méltán ismert
Egész világ boldogja
Mert józanságot nem is tett
Mint nagy óriások
Jönnek betűk, szavak, mondatok
S lesznek érzések, gondolatok
Mik ellen harcolni maga a cél
Ameddig van szó...
Van a világon Jó...
Én harcolok, míg élek,
És élek, míg harcolok,
Szerelmem maga a Szépség
Zenéje mézes szó
Egy a szíve s szívem
Rózsa színe rab
Elringat, és jó
Tűzédesen ölel
Emlékszem, hogy szűk ösvény vezetett
a hegyi síkon, melyről le-le terelt
a vágy. Egy padhoz értünk,
és rajta ülve, elszédülve
csók történt köztünk.
Ennek már száz napja, és érzem,
hogy vagyok, van életem és létezem.
Hálát adok az Égnek minden együtt töltött
percért, minden mosolyért, jó kedvért.
Akarok még százat, ezret, milliót Veled !
Képzelj el egy tájat
Rajta egy kis házat
Hó fedi a síkot
Szán húzott benne két csíkot
A nap már lemenvén
Helyét sötét fagy átvevén
A házból fény vibrál ki
Bent tűz lángja világít
Betölti a teret a meleg
Tűz előtt ülök Veled
Én átölellek Téged...
Te elveszel bennem ...
Mikor Bóbita is táncolt
Keringő hullámin ringtunk
Szép álomvilágnak látszott
Hercegnő és Herceg voltunk
A varázslat nem ért véget
De a többi nem ért minket
Szíved sok rossztól megvédett
Én megteszek érted mindent
És a többit
És a többit
És a többit
És a többit még nem tudom
