Most nem kéne ilyeneken elmélkednem, és főleg nem meglepődnöm, de túl pozitívan állok hozzá mindenkihez. Tudom, hogy vannak hibáim, tudom, hogy vannak elvárásaim, és tudom, hogy ez azzal jár, hogy csalódok. Tudom, hogy a szimpla emberben csalódni semmiség, tudom, hogy a barátban csalódni fáj, és megtudtam, hogy  családtagban csalódni kegyetlen. Nem tudom tiszta szívvel és józan ésszel elfogadni azokat a döntéseket, amiknek nincs semmi alapja. Most meg főleg nem akarok ezzel foglalkozni, mert most fontos, hogy béke legyen a lelkemben... Egyedül akarok lenni, hogy mikor majd visszatérek pusztítani tudja a gondolataimmal, hogy ötleteim hatására elmenjenek a hegyek, hogy mikor egy kis árnyékot kívánok kinőjön egy tök...