TE figyíííí, DEUM !

 2010.06.12. 23:01

Nem hittem volna, de újra, megint, ismét eljött a hálaadás napja. Hálát adtunk, hogy szaporodhattunk, gyarapodhattunk, bővelkedhettünk és bla-bla-bla. Most királynak érzem magam, de hiányzott az igazi évvégi hajtás... Összességében idén minden dolog szép és jó volt, kivéve ami nem. Voltak megint sportversenyek (kisebb sikerekkel), és nők is (itt mondhatunk számtanilag többet). Programok tuti, mivel 187 !!!! órán nem vettem részt (meg amit nem írtak be), ezzel rekordot állítottam be, de sajna csak az osztályban, mivel a sulis 280 fölött volt.

Javítottam a fontos tantárgyakból, illetve a művészetek területén is szerintem sikerült maradandót alkotnom. Olyan jól esik az embernek, ha dicsérik a művét (de egyben gáz is, hogy adnia kell a szerényet...).

Szóval terveim a nyárra fontossági sorrendben:

-barátleány (komoly kapcsolat, mert engem....)

-Strandröpi (OB, illetve párkányi)

-Egy pad beszerzése a temetőbe (mert be akarom mutatni, hogy ki a legény a gáton :D )

-Munkavállalás, ezt az előző ponttal indokolnám :D

-Augusztus 20. nap eltöltése haverokkal

-és minimális hidegkiránydulás (cooltura) is kéne.....

Nagyooonmeleg van

 2010.06.11. 22:51

Mikor az évvége eljön, előtörnek a régi emlékek. Amikor lerámoltam a faliújságomat számtalan kedves (és mára már kevésbé) emlék elevenült fel bennem. A randiktól a röpi meccseken át, egészen a nyeremények tengerének vad prédáin keresztül a szennyes ruháig. Örültem, hogy mások is pozitívan csalódtak bennem (művészi hajlamaimat tekintve). Szeretek írni, és remélem tudok is, vagyis nekem tetszik.

Itt a nyár, és megvannak az ember tervei, és ahogy telik az idő, annál több dolog lesz amit meg kéne vagy kell csinálni. És persze az élvezetekről sem lehet megfeledkezni. Érettségire biztosan ipari mennyiségű fagyival fogok nekiállni gyakorolni.

Dög meleg van volt és lesz. Nem akarták megadni nyelvtanból a jelest, aztán kisebb cirkuszt rögtönözve (magamban) kiküzdöttem az osztályzatot. Azt leszámítva az igh. csinálja a balhét... És egész nap újságokat csomagoltam, és az volt benne a legjobb, hogy már 2 cikkem is szerepel benne, és az egyik egész oldalas. Nagyoon baba... Délután, vagyis vacsi után röpiztünk, és megállapítottam, hogy az amatör csapatunk nem is olyan béna, sőt kifejezetten jó :P

És sütis kislány, remélem jól vagy. Nemtom mit gondolsz rólam, meg, hogy mit hoz a holnap. Sajnos a haverok támogatják a nyári progimat (szóval minden lehetséges...) 

Egy lépéssel közelebb

 2010.06.09. 23:06

Megint papolhatnék az érzésekkel, de nem akarok... Megvan a matek is... Viszont gáz lett a TZ-m, és 3an buknak... Sajnálom őket, de maguknak keresték. Kulturális téren viszont mérföldkőhöz értünk: megírtam a Keddi Versek kötete, amit megtekinthetsz itt, illetve, ha írsz küldök egy dedikált példányt is .

Már második napja áztatom magam az ó városi strand érdekes vizében, de amikor röplabdára kerül sor, akkor a hely fasza csávói, az MTH szakmunkásképző növendékei mindig sírógörcsöt váltanak ki belőle a primitív viselkedésükkel..

Kaptam sütit... vagyis pókot vagy mi a szöszt. Most éppen vele beszélgetek, picit furi a szitu, és asszem meg is vagyok/unk szeppenve :P

Két szó meg a sok kedd = hawaii

 2010.06.08. 21:58

Annyira felszabadultnak érzem magam... Mind testileg, mind lelkileg... Ez jó, vagyis azt hiszem. Megúsztam sikeresen a memoriter fesztivál utolsó fordulóját is.... És egyelőre minden jól alakul... Csak a magyar legyen meg és az már győzelem.

Milyen furcsa mód a közösségi portálokon keresztül csajozni... De egyszer ki kell próbálni, és ma névvel visszajelzett egy leányzó :P Tegyünk egy próbát, veszteni való nincs.

Ma befejeztem első kötetem megírását, ami 25 kis versből áll, és a " Keddi verseK " címet viseli... Lehet, hogy hamarosan felkerül a netre is...

Aztán karkötőt is kapok hamarosan, és aki csinálja, az is egy kisangyal... Többet nem, mert már túl sokat írtam róla, aztán még megváltozik minden...... 

süti beállítások módosítása