Ma megint úgy érek a napom végéhez, hogy azt mondom : csalódtam. Nem tudom, hogy miért írom le azt, hogy mi van velem. Mert megtanultam a leckét ! Tudom, hogy a pofára esés mindig váratlanul jön, és azoktól, akiktől nem vártuk volna. Ma több kedves barátom is bedobott a húzzunk fel engem perselybe. De mit várok én el ezektől ? Szerintem túl korrekt vagyok ebben az átkozott, pofátlan világban. Na tessék, már dühös is lettem :P Zárásként tehát legyen a gróf szava : Életre születtünk !

Régóta mondogatta fű és fa, hogy az idei nyaram lesz a legjobb. És nagyon szeretném is. Furcsa, mert mint azt már megtanultam, hogy ha várunk valamit, az nem úgy jön el. Nem tudom, hogy mi van velem, de egy hatalmas nagy hiányjel van bennem. Picit aggódok?, hogy nem is lesz már, mert minden percem be van táblázva. És sok dolog van ami hiányzik a táblázatból, amiket csak áldozatok árán lehet pótolni. Ezt látva viszont nincs kedvem már semmihez. Süt a nap, és most már nem számít :/ Nem dob föl :( Repül az idő, de szuverén akarok maradni benne.