Már régóta nyúzza a csipogómat, hogy milyen a hátterem. Tudom, hogy alig van olyan ember, aki tökéletes családmodellbe született, illetve él még ma is. Én a többséget gyarapítom, vagyis szerintem. Az tény, hogy az ember a családjának legnagyobb részét nem választhatja meg, de ezek mellett ott van egy összetartó kötelék, egy láthatatlan erő, a szeretet.
A mai világ arra megy rá, hogy mindezt a köteléket felszakítsa, hogy az emberek maguknak éljenek, és csak magukkal törődjenek. Észre sem vesszük, és a hivatásunk kigyilkolja a bennünk lakozó lelkiismeretet. Az érzéseink átalakulnak, vágyódásaink a fundamentális dolgokhoz kötődnek. A szeretet fogalma átértékelődik. A közös ünnepek, születésnapok, évfordulók ünneplése, előbb sablonosan monotonná válik, majd szépen lassan az idő homályában eltűnik. Az ajándékokat muszájból vesszük, és az egész csak a saját egzisztenciánk tükrözésére szolgál, de akaratlanul is ott rejti az elkorcsosult értéket, ami kinek a beszerzéssel töltött idő, módszer, ár vagy áldozat jelent.
Az ember tud a környezetéhez a legjobban alkalmazkodni, és minden változás nehéz, de tudni kell, hogy van visszaút, de nem könnyű ! Amikor egy morálisan összedőlt, megtépázott család tagjai egymást hibáztatják, egymást okolják az amúgy is kaotikus aktuálpolitikai helyzetben, akkor a család intézményét ostromolják. A alkotóknak egyensúlyba kell rendeződni, és kifelé kell fordítaniuk azon pajzsaikat és fegyvereiket, amelyeket az egymás ellen vívott háborúban használtak.
Ahhoz, hogy mindez beteljesüljön, magas szintű empátia igényeltetik és sok türelmet illetve lemondást igényel. A változás nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni, de gyümölcse viszont megmarad a következő generációk számára.
Hogy az ember mit gondol arról amit olvas, az a saját szíve joga, viszont az, hogy mit mond róla, az már nem mindegy ! Ezért ha olvasod ezen sorokat, függetlenül attól, hogy ki vagy, kérlek ne ragadj ki részeket belőle, mert ez egy egész!
