MA direkt korán, azaz 8:20ra kimentem a korházba, a szemészetre, hogy gyógyszert irassak fel magamnak. Erre közli a nővérke, hogy ma csak a főorvos lesz, mert a másik orvos beteg, és ő is csak 11után. Na- gondoltam- jól nézünk ki, ha most addig várnom kell 2 és fél órát. Majd egy jót beszélgettem a nővérrel, az iskolámról, mert ő is sulit keres a fiának. És megnyugtatott, hogy nem kell semmiféle kenőcs a szememre, mert az csak betokosítja az árpát. Valahogy a szabad perceimet Bioetika köny olvasással töltöttem. Magamba szívtam a korházi váró illetát, és a különféle betegek bajain tünődtem, mintha én is szakorvos lennék. Például volt egy olyan bácsika, aki már eléggé idős volt, és a szempillái nőttek mint a bolondgomba. Sanjos, ezekből eléggé sok volt, és néhány belenőtt a szemhéj alá. Ezt kellett a főorvos úrnak kibányászni, de, hogy ne legyen könnyű dolga a bácsika még Parkinson kóros is volt, és úgy remegett, mintha rákötötték volna a 220-ra.
Majd nálam mosolygot egyet, és felsóhajtva vette észre, hogy se nem Parkinsonkóros, se nem szemöldök problémás nem vagyok... Ennek örömére, lepecsételte az igazolásom, és útnakindított. Receptnek, egy kis kamillás borogatást ajánlott...
A délutánt dögléssel töltöttem, majd este kimentünk focizni, és Robika beadását eszméletlen szépen a kapuba fejeltem...
Majd megjöttem, és mazsikat fektettem, és szabadidőmben blogot írok, valamint Rá gondolok...
